Régóta követem az életed eseményeit (bár férfiasan bevallom, még egyetlen könyvedet sem olvastam), és nagyon tisztellek azért, ahogy gondolkodsz, ahogy érzel, ahogy írsz, és ahogy élsz. Nagyon imádom azt a mélységet, ami a szavaidból árad, minden egyes új blogbejegyzésedre úgy készülök rá, hogy megvárom a megfelelő alkalmat, amikor elmém elcsendesedik, elvonulok a külvilág zajától, főzök magamnak egy teát, és akkor leülök Tisza Katát olvasni. Csodálatos belegondolni, hogy mennyit gyarapodtál az elmúlt évek során, szavaidat már nem csak a Szépség hatja át, az Erő is sugárzik belőle. Lenyűgöző, hogy milyen hosszú és kalandos úton mentél eddig keresztül, s talán majd egyszer még te is Haza találsz. Mindenesetre remélem, hogy büszke vagy mindarra, amit eddig elértél és átéltél, én büszke vagyok rá, hogy létezik egy ilyen Magyar Nő, mert - ellentétben sok "nagymagyarral" - te attól vagy Magyar, amitől a magyaroknak igazán nagynak kellene lenniük: a Szíved tesz Magyarrá.
Csak azt szerettem volna mondani, hogy ezzel a cikkel most igazán szívemből szóltál.
Köszönettel:
egy idegen honban élő magyar
*mivel nem tudtam kommentben elküldeni azon a tetves nlcafe blogon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése